Orbán sommás konklúziót vont az EP-s sajtótájékoztató után
A miniszterelnök úgy tűnik mégsem tudta olyan könnyen túltenni magát azon, hogy Gyekiczki Márton, a DK aktivistája a sajtótájékoztatóra berontva hazaárulónak nevezte Orbánt.
A miniszterelnök úgy tűnik mégsem tudta olyan könnyen túltenni magát azon, hogy Gyekiczki Márton, a DK aktivistája a sajtótájékoztatóra berontva hazaárulónak nevezte Orbánt.
Maratoni, közel kétórás nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor az Európai Parlamentben.
Az Európa-ügyi miniszterek megtartották Brüsszelben az első formális ülésüket a magyar elnökség alatt. Ennek a formációnak ebben a félévben Bóka János lesz az elnöke, a napirenden pedig a leginkább politikai jellegű kérdések szerepelnek, például a jogállamisági ügyek, vagy az uniós csúcsok előkészítése. Bóka János beismerte, az Európai Bíróság büntetése ügyében nincs mozgástere a kormánynak.
„Én izgulok a választások napján, innen tudom, hogy Magyarország demokrácia” – jelentette ki Takács Péter egészségügyi államtitkár az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának ülésén Brüsszelben.
Orbán Viktor az összes nemzetközi kötelezettségét lemondta, vagyis ez azt jelenti, hogy nem utazik Strasbourgba, az Európai Parlament plenáris ülésére, ahol szerdán kellett volna ismertetni a magyar uniós elnökség programját.
Az Európai Bizottság részben bojkottálja a magyar uniós elnökséget, az informális üléseken nem vesz részt uniós biztos.
Sok lesz a diplomata, és túl forgalmas a fővárosi úthálózat.
A hivatalos nyitóünnepséget július elsején nem a 10 millió euróért megvásárolt Magyar Házban, hanem külső helyszínen tartják.
„Moldova felkészülése kifejezetten jól halad.”
Megszabadulhatnak még Trumptól a republikánusok? Újabb szemponttal állt elő a belga miniszterelnök a magyar soros uniós elnökség ügyében. Közeleg az igazság pillanata az olasz gazdaság számára. Vita van az Európai Néppártban, hogy nyisson-e jobban jobbra. Válogatás a világsajtó írásaiból.
A kahovkai gát felrobbantása az oroszoknak hadseregnek sem jó. Kovács Zoltán államtitkár levelet írt az EUobserverbe a magyar uniós elnökségről folyó vita ügyében. Magyarország és 4 társa megakadályozta az ukrán gabonaimport-tilalom feloldását. A szerb elnök 10 éve nem volt ilyen szorult helyzetben. Az Európai Parlament frakciói az őszi lengyel választások tisztasága miatt aggódnak. Van ok és lehetőség betiltani a német szélsőjobboldali AfD-t. Válogatás a világsajtó írásaiból.
A németek megint arról vitáznak, hogy ágyúra vagy vajra költsenek, elakadt a katonapolitikai reform. Ausztria Oroszország alpesi erődje lett. A Libération alapítója az illiberalizmus plusz szélsőjobboldal antidemokratikus koktélját elemzi. A lengyel ellenzék kitörhet a hatalom szorításából. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Értékelések és vélemények a magyar uniós elnökségről szóló tegnapi döntésről. Hosszú távú terv készül Kijev támogatására, de ezt is megfúrhatja Orbán. Felborult a történelem menete, fokozódott a nukleáris veszély. Sok demagóg elbújhat Erdogan mellett. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Megakadályozható-e és ha igen, van-e értelme megakadályozni Magyarország soros uniós elnökségét? Vélemények a mai szavazás előtt. Lopakodva válik szalonképessé a szélsőjobb, előretört a spanyol radikális Vox is. Választási inkvizíció Lengyelországban?Ellen Bos, az Andrássy-egyetem rektorhelyettese a magyar civil szféra kormányzati megfélemlítéséről. Válogatás a nemzetközi sajtó írásaiból.
Az autópálya-rendőrség használja ezentúl azt a hatvan darab BMW motorkerékpárt és ötven nagyteljesítményű Skoda Octaviát, amelyet a Belügyminisztérium a magyar uniós elnökség alkalmából vásárolt - közölte Pintér Sándor egy szocialista képviselőnek válaszolva.
Elismerően szólt a féléves magyar uniós elnökségről Guido Westerwelle német külügyminiszter.